2024. március 23., szombat

Clare Pooley: Rendhagyó szabályok ingázáshoz

Először is: ne higgyetek a magyar borítónak! Nem jól sikerült szerintem, túlságosan a romantikus irányba tolja el a gondolatokat, és sehogy sem stimmel, a szereplőket tekintve sem, hacsak nem Sanjay-éket gondoljuk ide mint párt - de a bőrönd akkor is hogy kerül ide az ingázáshoz? Szóval a belsejét nézegessétek inkább ennek a könyvnek (is), mert azt, úgy gondolom megéri. :)

A Rendhagyó szabályok ingázáshoz egy szórakoztató olvasmány, ami több egy sima mezei chick-litnél. Rengeteg fontos témát ragad meg, és jár körbe, és a megoldásai is frappánsak; kellemesen elvarrja a szálakat. Rövidek a fejezetek, és a történet több szereplő nézőpontjából bontakozik ki, akik mind ingáznak ugyanazon a vonaton, így gyakorlatilag napi szinten látják egymást, de ahogy az lenni szokott, nem tudnak egymásról semmit igazából... Egészen addig, amíg egy váratlan esemény arra nem készteti őket, hogy elkezdjenek beszélgetni. A beszélgetésben persze a minden lében kanál Iona jár az élen, aki, miután már megszegték ezt a nem-beszélgetős szabályt, nem rest mindenféle indiszkrét kérdést is feltenni, és  mindenbe belebonyolódni. Az utasokból lassan barátok lesznek, ahogy nem csak megismerik egymás életkörülményeit, és azokat a nehézségeket amikkel a felszín alatt küzdenek, hanem aktívan segítenek is egymás problémáin, legyenek azok bármilyen nehéz természetűek is. Ezzel együtt pedig azért szerencsére nem az marad meg az olvasóban, hogy jaj, de habkönnyű is minden, és léteznek instant megoldások. Egyáltalán nem marad felszínes a könyv, vannak kemény élethelyzetek, és állandó küzdelmek. Nem oldódik meg minden egy karikacsapásra. 
Iona 57 éves, és magazinterapeuta, ami egy kiveszőben lévő műfajnak tűnhet, és talán tényleg az is... Ionát kollégái őskori dinoszaurusznak tartják a munkahelyén, és mindenféle célzásokat tesznek rá, hogy fel kéne pezsdítenie a rovatot. A munkahelyi gondokon túl aztán a szereplőket megismerve sokasodnak az egyéb természetű problémák is: van, akinek pánikrohamai vannak, van, aki kiadott egy meztelen képet magáról, és most ennek issza a levét, van, akit kirúgtak, de nem meri elmondani a feleségének, és csak tétován ingázik tovább, megszokott útvonalán. Szóval akad itt minden, a midlife crisistól kezdve, a házassági problémákon át, a demenciáig. 

"Hogy lehet, hogy az őszülő és ráncosodó férfiak tiszteletet váltanak ki másokból, míg az olyan jó karban lévő nők, mint amilyen ő, láthatatlanná válnak?"

Tetszett, hogy mennyire más dolgok derültek ki az adott utasról, mint amit a külsőségek alapján gondolni lehetett. 
Érdekes és sokféle karaktert és élethelyzetet vonultatott fel Clare Pooley, amihez igazán hálás helyszín az ingázó vonat, és nekem bejött a könyv üzenete, még ha magát Ionát néha kicsit "soknak" éreztem is. De az ilyen típusú ember pont ilyen. 
Illetve nyilván, a gonosz kis agyamban megfordult azért az a gondolat, hogy naiv kicsit a könyv, meg van benne szirup is, hiszen akármelyik utas lehetett volna mondjuk sorozatgyilkos. :D Vagy épp lehettek volna még keményebb gondok, amit nem lehet meg-vonat-terapeutázni, pl. skizofrénia, alkoholizmus, függőségek. De aztán elhussantottam ezeket a gondolatokat, és inkább élveztem a könyvet. :) 

"(...)van egy kínai közmondás, ami valahogy így hangzik: Ha elég sokáig állsz a hídon, az ellenséged holtteste előbb-utóbb elúszik melletted."

Egyébként az egy picit zavart, hogy szerencsétlen Ionát mindig Ilonának olvastam, ami ráadásul, mint régies név, még stimmelt is a munkájából kiöregedő asszonyra. :D Amíg el nem olvastam az utószót, addig azon a véleményen voltam, hogy meg kellett volna esetleg változtatni a magyar verzióban a nevét, de ott aztán kiderül, kiről van elnevezve. :) 

Pierst nagyon megkedveltem, és tetszett az, ahogy Candidával (tényleg ez a neve! ááá!) alakultak a dolgaik, nem szokványos volt a megoldás. Az Emmie-Sanjay szál is jó volt, nem kaptam hülyét a romantikától, sőt, kicsit meglegyintett a végén az Igazából szerelem szele, de ezt nem spoilerezem el, hogy miért. :) Bea sorsa meglepett, és sajnáltam őket nagyon. Tobytól viszkettem. 

"Amikor megtörténik az, amitől az ember hosszú ideje fél, akkor többé már nincs mitől félnie."

Jó jelenetek, nincs erőltetettség, a megoldások ötletesek. Kellemes olvasmány volt, örülök, hogy elolvastam.
Néha egy picit emlékeztetett a Lélekdokira, amit szintén nagyon szerettem olvasni, és ami ugyanúgy nagyon fontos és nehéz témákat mutatott be, de könnyed köntösben azért. 

"Drágám, ha feladod, ők nyernek – mondta. – Azt akarják, hogy kicsik legyünk, ezért fontos, hogy kihúzzuk magunkat. Azt akarják, hogy láthatatlanok legyünk, úgyhogy meg kell mutatnunk magunkat. Azt akarják, hogy csendben maradjunk, ezért hallatnunk kell a hangunkat. Azt akarják, hogy megadjuk magunkat, ezért küzdenünk kell."

Eredeti címe Iona Iverson's Rules for Commuting, de megjelent The People on Platform 5 címen is. :) 


U.i.: azért a Bea (Bíííí!!!) Beaként való ragozása kissé bántotta a szememet. És tessék, megint egy Bea, mint a Beth Moran könyvben. :D 
Kukacoskodás még: milyen az az elsődleges színű toll? És a "Baleseti sebészet sorozat" az ugye, ugyeeee nem az ER, vagyis az ikonikus Vészhelyzet volt eredetiben? 

2024. március 13., szerda

Legendás latték

Guilty pleasure olvasmány után kutatva - miután kb. minden hangoskönyv választásomban csalódtam mostanában - megvettem az Audible-ről mindenki kávés fantasyját, a Legends & Lattest Travis Baldree-től. Már egy ideje szemeztem ezzel a kis cosy fantasy könyvvel, és aztán Bea adta meg a végső lökést felé. Nekem nem lett kedvencem, mint neki, de azért tényleg kellemes olvasmány, süti- és kávéillatú, és nem emeli meg a vérnyomásunkat se túlságosan. High fantasy, low stakes, good company. Az, aminek hirdeti magát. Viszont valahogy pont az volt a "bajom" vele, hogy annyira nem hozott lázba, hogy pl. kíváncsi legyek a további kalandokra. Nemrég jelent meg ugyanis a Bookshops & Bonedust, ami az előzménykötete a lattéknak. Egyelőre úgy vagyok vele, hogy nem biztos, hogy azt a részt is elolvasom.

A történetben egy harcos orkcsaj, Viv, új életet akar kezdeni, ezért egy utolsó, jól sikerült portya után leteszi a kardot, és egy Thune nevű kisvárosban próbál szerencsét. Kávézót akar nyitni. Egy régi istállót újít fel egy Calamity (Cal) nevű hobbal (de nyugi, lovak nincsenek! :D), majd még néhány másik ismeretlen ismerős is melléverődik, és megkezdi működését a Legends & Lattes
A kávébab-nedű eleddig ismeretlen volt ezen a vidéken, de amint megérzik a helyiek a gnóm-ital aromás illatát, belendül az üzlet. Főleg, hogy ingyen kóstolók is vannak. 
A hely varázsát és keresettségét aztán csak tovább növeli, amikor Gyűszű, a pék egerentyű (angolul ő Thimble és ratkin) is munkába áll, és elkezdi gyártani ínycsiklandó süteményeit a kávék mellé. 
Kávé, latte, jegeskávé, fahéjas és kardamomos csokis sütemények, kell ennél több? 

Nyilván egy kávézóba nem, de a történetben talán elfért volna még valami, nem is tudom igazán mi, valami olyan varázs, amivel tényleg magával ragad, mint annak idején a Fever
Tandri nekem fura volt, megszeretni nem tudtam, a Vivvel való kapcsolata erőltetett, nem éreztem a kémiát. Ahogy így belegondolok, nekem semmilyen szerelmi szál nem illett bele ebbe a környezetbe, de ugye én simán megvagyok a szerelmi szálak nélkül. A bárd Pendry antipatikus maradt, Hemmingtonnal gyanakvó voltam. A Madrigál jó ötlet volt, meg az is, hogy végülis hogy oldották meg, és tetszett a vezetője is, de mégis sótlan, kissé kiaknázatlan az egész koncepció. Felvillant jó dolgokat, érdekes ötleteket, de sokszor nem ragadja meg a lehetőséget, hogy ezzel igazán kezdjen is valamit, pl. a sakkozó idő-emberben (nem emlékszem sajnos a nevére), meg Amityben, a rémmacskában is lett volna még potenciál. Viv régi harcostársai meg szimplán dögunalmasak voltak. Vivet magát se találtam kifejezetten szerethetőnek, kicsit üres maradt számomra. 
Kár egyébként, hogy végülis nem Calamity Café/Coffee lett a kávézó neve, nekem jobban tetszett volna. Attól még maradhatott volna a könyvcím a Legends& Lattes. 

A könyv jó része igazából a kávézó megépítése, a felszerelések beszerzése, és az itallap-étlap alakulása, ami azért kicsit halovány, valljuk be, még ha kellemes is, meg körbelengi a kávé és sütiillat végig. Félreértés ne essék, nem is arra vágytam, hogy átmenjen valami akció hátán akció dologba az egész. Gördülékeny, habkönnyű sztori, és a felolvasás is jó (a szerző maga olvassa fel!), de ez egy novellányi alapanyag, annak jobban működne (csak azt nem lehet ilyen jól eladni ugye). Hiányzott egy "szikra" és némi humor is, hogy jobban tudjam szeretni. 

Nézni fogom a véleményeket a B&B-ről, de most nem folytatom egyelőre. 

2024. március 8., péntek

Nullás február

Forrás.
A rövidke február észrevétlenül elszelelt, úgy, hogy nem is vettem, és nem is kaptam könyvet. Eladni viszont sikerült kettőt a leválogatott könyveim közül, hurrá! :)

Februárban sikerült többet olvasnom, és többször elmerülnöm a könyvekben, januárhoz képest. Ezúttal könyvet fejeztem be, ebből 4 volt "könyv-könyv", és 3 mese. :) Az egyik befejezett könyv a már régóta húzódó A titkos történet volt, amit ugyan nem bánok, hogy elolvastam, de azért nem teljesen váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Bővebben a linkelt bejegyzésben olvashattok róla.
A sor aztán folytatódott a végképp borzasztó Joshua Ferris könyvvel, amiből paprikás poszt lett... Így aztán elkeseredésemben megpróbáltam komfortolvasmányokat keresni, és Georges Simenonhoz fordultam (mindig jó választás!), valamint meghallgattam Audible-ről a Legends & Lattes-t. Utóbbinál arra számítottam, hogy abszolút guilty pleasure, és esetleg sneaky favourite lesz belőle... nos, nem lett, de majd még külön is beszámolok róla. 

Sikerült többet blogolni is, februárban 5 poszt került ki, írtam a korábban befejezett olvasmányokról is. 
Sajnos egyébként a februárt végig betegeskedtem/tük, a takonykór uralt mindent, örülök, hogy most nagyjából kijöttem belőle végre, és remélem tavasszal már kevesebb kórság üti fel a fejét nálunk. 

Februári terveim így alakultak:

 posztolni A titkos történetről (a másik két könyvet már nem írom bele, amikről sikerült posztolni ebben a hónapban, de azok is be lettek volna tervezve, ha időben eljutok a zárós posztomig. :D :D
 befejezni a Joshua Ferris könyvet és rituálisan elégetni írni róla
✓ befejezni a Maigret albérletbent
 további Maigret-kkel folytatni a vcs-t
- egy délelőtt, amikor tojok mindenre, és olvasok (?)
 végre eljutni mindenkinek az évösszegzőjéig, és kommentelni is rájuk (még mindig nem értem végig bahh)
- néhány újabb könyvet feltenni eladásra

Egész jól sikerült a terv! :) Azért a délelőtti olvasás egyszer befigyelt egy rövidke időre, de volt sok egyéb dolgom is. És bár nem raktam fel új könyveket eladni, a korábbiak közül azért vittek. :) 
Márciusi miniterv

- befejezni a megkezdett könyveket: Rendhagyó szabályok ingázáshoz, Tüskevár
- és posztolni róluk :) 
- poszt a Legendás lattékról
- Maiget-olvasás
- néhány újabb könyvet feltenni eladásra
- vcs-listáról olvasni tovább 
- ha lesz szép, napos idő, akkor egy kis szabadban olvasás! 

Megjelent az új Finlay Donovan is, gondolkodom rajta, hogy újrázzam-e az előző részeket is, vagy csak folytassam a sort? Hmm-hmm. 

A többiek februárja: 

2024. március 6., szerda

Két újabb Maigret-olvasás

A sok felemás olvasmányélmény késztetett arra, hogy a jó öreg Maigret felügyelőt húzzam elő a cilinderből, akivel mindig kellemeset lehet nyomozni. :) 
A Maigret albérletben és a Maigret és a becsületes emberek került most sorra, amik egyúttal szerepeltek az idei vcs-listámon is. :) 

Georges Simenon: Maigret albérletben

"Az ég rózsaszínű volt. Az utcák is rózsaszínnek tűntek. Kora tavasz illatú este volt, minden kávéház teraszán emberek üldögéltek." 

Meggyötört lelkemnek kellett már egy kis tavaszillatú Párizs és pipázó Maigret. :) Jól választottam a Maigret albérletben című kötettel, kellemes hangulatú, érdekes nyomozást kaptam. 

Madame Maigret nincs otthon. Elutazott a nővéréhez, aki épp kórházban van. Maigret így aztán ebben a kötetben magányosan próbálja eltölteni és kitölteni az idejét, épp nem foglalják le annyira a futó ügyek ugyanis... Egészen addig, amíg telefont nem kap: Janvier-t meglőtték! A felügyelő megkezdi szokásos, komótos helyszínbejárását, és hogy teljesen bele tudjon helyezkedni a nyomozásba, és minél jobban megismerje a Rue Lhomond bérházainak lakóit, egyenesen be is költözik Clément kisasszony egyik szobájába. 


"Tényleg csak a vizsgálat miatt költözik a rue Lhomond-ba, vagy azért, mert irtózik a gondolattól, hogy üres lakásba menjen haza?"

A kisasszony vajon szerepet játszik, színészkedik, vagy mindig ilyen jókedélyű? Mindenesetre Chartreuse likőr helyett egy idő után  már sörrel kedveskedik inkább a szomjazó Maigret-nek. 

"Egyébként fogalmam sincs, hogy a kisasszony játssza az együgyűt, vagy tényleg ennyire naiv. Ha az utóbbi az igaz, akkor inkább szénát kéne etetni vele."

Ennek a fenti az idézetnek igen megörültem, mert rögtön eszembe jutott, hogy írt már hasonlót Simenon, méghozzá Az özvegy című könyvében, ott is kiírtam a szénás sorokat annak idején. :) 

Az alkoholválaszték hatalmas ebben a részben; előfordul aperitif, fehérbor, calvados, a már említett Chartreuse likőr, szilvapálinka és a hőn áhított hideg sör is.
És persze pipázás: 

"Pipájának füstjétől a levegő egyre kékebb lett, egész füstlepel keringett a lazacszínű lámpaernyő körül."

Rendkívül élveztem elmerülni a történetben, még ha kicsit a véletlenen múlt is, hogy hogyan jut a tettes nyomára Maigret, hogyan is vesz észre dolgokat, pusztán a kis ablakkockákat figyelve a saját ablakából. 
Nagyon szuper filmet lehetne forgatni ebből a regényből: a szüntelen nézelődés, a bérházak, a párizsi utcákon való kóborlás, a pipafüstös elmélkedések, a hajthatatlanság, amivel Maigret "rászállt" a gyanús egyénekre, és a panziós Clément kisasszony, a "lencsibaba"... 
Jólesett ez a könyv, mint Maigret-nek a pohár fehérborok és a hideg sörök. :) 


Maigret és a becsületes emberek

A sort folytattam is egy másik, régi, Albatrosz kiadású Maigret-vel. Telefonon keresik Maigret-t az éjszaka közepén... René Josselint holtan találják, a helyszínre kell mennie. 

"Maigret-nek még a dohányillat is a foglalkozását juttatta eszébe: az előző este kialudt pipa szaga – éjszaka mindig újra rágyújtott, ha valamilyen sürgős ügyben felébresztették. Ilyenkor még a kávénak is más az íze, mint reggel. Meg a benzinszag is, amely a nyitott ablakon beáradt… Maigret úgy érezte, elkényelmesedett az utóbbi napokban. Végre-valahára három hetet töltöttek egyhuzamban Meung sur Loire mellett, s ez alatt úgyszólván minden kapcsolata megszakadt a bűnügyi rendőrséggel, egyszer se rendelték vissza Párizsba, mint a korábbi években. A házat csinosítgatták, meg a kertet. Maigret pecázott, kuglizott a falubeliekkel, és amióta hazajött, képtelen volt visszazökkenni a rendes kerékvágásba."

Ezúttal legalább bizonyítékot kapunk rá: NEM MINDIG történik bűntény, amikor a felügyelők, nyomozók nyaralni-üdülni mennek. :D Kivételesen kapott egy kis pihenőt Maigret, és csak háromhetes szabadsága után hazaérve várja a bűntény, amit ki kell bogozni. Ami nem is olyan könnyű, mert ebben a kötetben a felügyelő csupa becsületes emberrel van körülvéve. Mindenki mint a patyolat, nincs senkin fogás az ügyben, Maigret szinte meg is gyűlöli a "becsületes embereket" (és az olvasó is közel kerül ehhez az érzelemhez), és legszívesebben kidühöngené magát. René Josselin özvegyéről visszapattannak a kérdések, és a semmitmondó válaszok sűrűjében ottmarad a rejtély: mégis ki lőtte le Josselint, és miért?  

"Ez is becsületes ember a javából! Lehet, hogy Maigret mással se találkozik, csak csupa becsületes emberrel ebben a nyomozásban? Lassan már az agyára megy ez a sok becsületes ember, elvégre egyfelől van egy hulla, másfelől meg egy ember, aki kétszer egymás után rálőtt René Josselinra."

Egy idő után még a sörözésből is elege lesz, és konyakot kér inkább. Van, hogy szódával. És eszik egy kis töltött káposztát is. :) 

Maigret benyitott egy sörözőbe, a Montparnasse körúton. A söntés még néptelen volt. A csapos a pultot tisztogatta. – Egy pohár akármit – szólt oda Maigret –, csak sört ne. – Gyomorerősítőt? Konyakot? – Konyakot…

A nyomozás, és a megoldás is kicsit lagymatagabb volt a szokásosnál, mindenki tényleg túl becsületes - és ettől kissé unalmas - volt, és persze a háttérben lappang valami titok, de amikor kiderül, mi is az, nem csattan akkorát, és számomra kissé érthetetlen volt a motiváció, ami vezérelte a titkolózót. 


Idénre még legalább három Maigret kötetet tervezek, stay tuned! :) 

2024. február 23., péntek

Donna Tartt: A titkos történet

"Öten ​voltak – négy fiú meg egy lány. Két fiú szemüveget viselt, a harmadik albínó volt, az ikrek pedig, a fiú meg a lány, akár két flamand angyal. Megközelíthetetlen, titokzatos csoport a kis vermonti egyetemen. Már amit tanultak: az ógörög, az is a kiválasztottság légkörével vonta be őket. Ebbe az arisztokratikus társaságba csupán egyetlen új diáknak sikerül bejutnia: a feltörekvő Richard Papennek. Ő beszéli el évekkel később a csoport titkos történetét. A különös ifjak megszállott professzoruk vezetésével nemcsak tanulják, hanem át is élik a hajdani kultúrát, az ősi vallást, a mámoros orgiákat, hol az isten vért követel… Történhet-e bűn? Baleset? Áldozat? Hogyan lesz bűnhődés az árulóra kirótt büntetésből? Hogyan folyik egymásba elfojtott és megélt szerelem, szabadság és lelkifurdalás, álom és valóság, élet és halál? Donna Tartt könyve bűnügyi regény, a lélek rezdüléseit boncolgató finom olvasmány, mulattató és szívbe markoló. Egy fiatal amerikai írónő első regényét tartja kezében az olvasó: Mely máris világsiker."

2013-ban bitang sok könyvet vásároltam, és ezek közül jópárat Nitával együtt, amikor antikváriumban, a Red Busban, vagy éppen turkálókban garázdálkodtunk. A Sugár könyvturkálóban a kezembe nyomta ezt a régi, kopottas Európa kötetet, azzal a felkiáltással, hogy ezt bizony meg kell vegyem! És, ahogy az lenni szokott, a zsákmány ült egy évtizedet nálam a polcon... A túl sok könyv, túl kevés idő ismételten megjelenő problémaköre. A véleményeket olvasva, és a szóbeli lelkendezések alapján egy idő után valamiféle ködös titokzatosság lengte körül a könyvet, és egy mitikus, örökbecsű regét gondoltam a borító mögé. A könyv valóban érdekes, feszült, hangulatos, és érdemes volt elolvasni, viszont néhány dologban, azt gondolom, nem annyira jó, mint azt sokan tartják, és egyes részei kérdéseket vetettek fel bennem. A Dark academy stílust, és légkört pedig nem teljesen érzem magaménak, pedig azt gondoltam, nagyon bejön majd a műfaj. 

2024. február 13., kedd

Joshua Ferris: To Rise Again at a Decent Hour

Tessék, csak tessék, ismét egy vacak könyv, amit PuPillának sikerült kihalásznia az nagy könyvtenger mélyéről! Hát komolyan mondom, felmondok lassan mint olvasó! :D Hol vannak a jó könyvek, és miért bujkálnak előlem? Joshua Ferris kötetét 2014-ben vettem meg, szóval ez is már egy évtizedes matuzsálem volt a várólistámon, gondoltam ideje végre elolvasni, betettem hát a várólista csökkentésbe.
Egyetlen indokom van rá, hogy tényleg be is fejeztem ezt a regényt, méghozzá az, hogy az előző választásomat is félbehagytam a listáról, és rendben van, hogy ez is egy módja a várólista csökkentésének, de azt már igazán nem szerettem volna, hogy teljesen elfogyjon az egész, úgy, hogy el se olvasok semmit róla. :') De a következő, utamba kerülő vackokat ismét csak kíméletlenül félbe fogom hagyni.

FIGYELEM! Kissé paprikás poszt! 

2024. február 11., vasárnap

A hosszú január

Forrás.
A maga 31 napjával ismét egy végtelen futam volt a január, ehhez képest a február bizonyára megint csak elszelel, hogy a vonatfüttyöt is alig fogjuk hallani a nyomában (már 11-e van!)...

A borongós időben ebben a hónapban azon borongtak a gondolataim, vajon mikor találnak meg végre a jó könyvek? Eleddig nem sok jót sikerült olvasni, így februárban kénytelen voltam gyorsan betenni egy Simenont, mert az mindig a megszokott minőség, és tutira élvezni fogom. ;) 
Januárban 4 könyvet fejeztem be, ezek közül kettő csak ilyen átlapozós, képes "valami" volt, a másik kettő pedig regény, amik közül egyik sem fogott meg igazán, és sok kritikai megjegyzésem akadt az olvasás során. 
A titkos történetet is olvastam még egész januárban is (ismét egy három hónapon keresztül olvasott sztori), de csak februárban fejeztem be végül, nemsoká írok róla - ő sem esélyes az év végi kiemelkedők közé  kerülésre sajnos, szintúgy akadnak kritikai megjegyzéseim, bár kétségkívül azért érdemes volt elolvasni. 

A várólista csökkentéssel haladok ugyan, de eddig elég gyatra a tetszési index, a januárban elolvasott Harvesting the Heart ugye nem volt túl jó, ahogy fentebb is említettem, a One Day című kötetet félbehagytam a listáról, számomra szörnyen Sally Rooney-snak imponált, szenvedés volt olvasni már az elejét is, a Joshua Ferris könyv, amit most olvasok, szintén elég szörnyű, és nagyon nem az, amire számítottam, de ezt már inkább nem hagyom félbe... És így érkezünk meg Maigret-hez, ami szintén vcs-s és most már benne van minden bizodalmam, hogy végre valami igazán jót olvassak. :) 

A tavalyi posztzuhatagos januárt sajnos nem tudtam reprodukálni, mert sok minden egyéb közbeszólt, és csak 3 poszt született. Ezek is még az előző évi zárás, és az előző évi elmaradt könyvértékelések voltak. Szóval lemaradtam, mint a borravaló, de lassan behozom magam. ;) 

Zsákmányom januárban csak 1 volt, Hegyi Zoltán Imre új kötete, a Tkp. ugyanaz, amit a szerzőtől kaptam meg ajándékba. Mindenképp elolvasom hamarosan, így aztán idén nem marad ki a verseskötet sem a felhozatalból. :) 

Saját kép.

Januári terveim így alakultak:

x befejezni Donna Tartt-tól A titkos történetet
x ...és posztolni is róla
 elkezdeni a vcs-listás könyvek apasztását!
x tovább rendezgetni a polcaimat
 kitölteni a könyves dolgaimmal a 2024-es határidőnaplómat
 megírni az évösszegzőt
 írni egy zanzát a decemberi hangoskönyvekről
 képes értékelő a Varázsalmanachról
x egy délelőtt, amikor tojok mindenre és olvasok

Azért több, mint a felét kipipálhattam a pontoknak, ennek örülök. Sajnos a polcrendezgetés folytatása és az olvasással töltött délelőtt most esélytelen volt. 

Februári miniterv

- posztolni A titkos történetről (a másik két könyvet már nem írom bele, amikről sikerült posztolni ebben a hónapban, de azok is be lettek volna tervezve, ha időben eljutok a zárós posztomig. :D :D 
- befejezni a Joshua Ferris könyvet és rituálisan elégetni írni róla
- befejezni a Maigret albérletbent
- további Maigret-kkel folytatni a vcs-t 
- egy délelőtt, amikor tojok mindenre, és olvasok (?) 
- végre eljutni mindenkinek az évösszegzőjéig, és kommentelni is rájuk (még mindig nem értem végig bahh)
- néhány újabb könyvet feltenni eladásra 

A többiek januárja:



2024. február 9., péntek

Jodi Picoult: Harvesting the Heart

Az elmúlt években általában egy-két Picoult jutott egy évre, úgyhogy mondhatjuk, hogy most korán teljesítettem az "adagot", és valóban, lehet, hogy nem is olvasok már tőle idén. Lassan haladok az életművel, és nem is mindegyik fog meg ugyanúgy, de ez végülis nem meglepő, nem lehet mindenki Rowling. :D

A Harvesting the Heart című regényt már piszkosul régóta tologattam magam előtt, több vcs-listát is megjárt, és már 2013 óta ült a polcomon... (és még hány ilyen van, jaj!) Most végre sikerült elolvasni, ám az érdekes témafelvetés ellenére nem igazán ütött nagyot. Ez egy korai, 1993-as Picoult, amiben nincs szenzáció és tárgyalás sem, van viszont nyál, egy csomó hiba és lovak... Na meg hol volt a szokásos dilemma? Nem nehéz innentől kitalálni, hogy ez (sem) az én könyvem volt. Túl kritikus vagyok  mostanában, vagy tényleg ennyire nehezen találnak rám a jó történetek? 

2024. február 7., szerda

Beth Moran: Let It Snow

Viszonylag ritkán találkozom olyan könyvvel, ami jól indul, megszeretteti magát, izgalmasnak, nem sablonosnak ígérkezik, majd konkrétan zuhanórepüléssel vesz lejtmenetet valahol a kötet felénél, és egyre laposabb lesz. Kár érte, pedig jó az alapötlet, és hangulatosan indul, sőt, még egy igen érdekes versenyhelyzetet is kitalál, ami viszont túl hamar kifullad, és ki is futtatja a szerző a történetből... 

Igazi karácsonyi sztorinak ígérkezett a Let It Snow (magyarul is megjelent ugyanezen a címen, Szerelem karácsonyra alcímmel), és mivel Tracy Rees karácsonyi kötete úgy bejött, gondoltam, miért is ne olvassak az ünnepek körül (után) még egy hasonlót. Azt hajlamos vagyok elfelejteni ilyenkor, hogy a könyvek rajongója vagyok, a romantikusaké nem különösebben, és az átfedés kicsi a két kategóriában. ;D

A történetben Bea Armstrong, aki időjós, hazautazik a családjához karácsonyozni. Bea-nek épp most ért véget egy hosszú és kissé se veled, se nélküled kapcsolata első szerelmével, Adammel, aki zenész. Bea családja egy alapítványi iskolát (vagy valami hasonlót) vezet, a Sherwoodi erdőben, Charis House néven, a régi családi otthonban. Minden évben rendeznek műsoros karácsonyi estet is, Christmas Spectacular néven, amin a családtagok is részt szoktak venni. Bea várja is a karácsonyi hangulatot, a családdal töltött időt, meg nem is, hiszen piszkálódások céltáblája lehet a szakítás után. És mindennek a tetejébe Henry Fairfax is Charis House-ban vendégeskedik majd... Henryt és Bea-t gyerekkoruk óta össze akarják boronálni... már csak ez hiányzott! 

Egy váratlan állásinterjú kirángathatja Bea-t a darázsfészekből, azonban az interjúhoz azonnal Skóciába kell utazni, és végül Henry lesz az, aki elfuvarozza oda az egyre inkább szakadó hóesésben... Vajon mi történik ebben az együtt töltött két napban? És mi történik, amikor Adam is újra felbukkan a színen? 

Cselekményleírás a következő bekezdésben! 

Megmondom én: nem sok. A kezdeti izgalmak után átmegy a regény egy kit válasszak vergődésbe - amikor pedig igazából nem is kéne választani senkit, lehet csak tovább meteorológuskodni is, hello! 
Adam egyértelműen rossz választás, és nincs is min dilemmázni, de Henryvel meg nincs semmi kémia. Na meg miért is akarna rögtön hozzámenni feleségül? Nem értem ezt az instant házasodási szándékot. 
Az állásinterjús lehetőség comic relief lehetne, de sajnos el van kicsit bénázva. Először is, azért nem értesül róla, mert nem kapta meg az emailt? A munkahelyi emailcímét adta meg kontaktnak, (wtf?) miért nem egy sajátot, egy privátot? A munkahelyibe ugyanis belehackerkedett az egyik kotnyeles munkatársa... 
A jövendőbeli főnök, Baxter - aki egy hamisítatlan seggfej - az állásinterjút egy éhezők viadala-szerű versennyé teszi a meteorológusok közt. Persze kezdettől egyértelmű, hogy Bea a legjobb, az igazi sztár köztük. De tényleg kell neki ez a meló? Ez a háttér? Ez a főnök?!
Henry vicces szerepet kap, és akaratlanul is belefolyik a versenybe. A feladatok tetszettek, a verseny abszolút üdítő és újszerű dolog volt, egészen a dobozkák keresgéléséig, aminél azonban kifulladt a sztori, és nem is nagyon tudta innen tovább vinni Moran. Bea is inkább hazaindul, lesz egy fura kis kuckóban eltöltött éjszaka Henryvel, meg egy sztereotíp szláv (?) nénike, és aztán a végéig majdnem semmi a karácsonyi kínos mókafutamon kívül, amit a Christmas Spectacular jelent... A cselekmény nagyon egyenlőtlenül van elosztva a könyvben. 
A pluszban behozott "nyomozós szál" a valamikori nagyapa keresésére tett kísérletekkel meg halotthalvány. Kissé nevetséges is, majd pont ő fog adni pénzt, hogy ne csődöljön be Charis House? Esetleges és erőltetett. 

Összességében tényleg nagyon jó volt az ötlet, enemies to lovers toposszal egy egyedi helyzetbe vinni a szereplőket, méghozzá egy meteorológus-versenybe, amiben még ötletes feladatok is vannak, kikényszerítve a jobban megismerkedést a két főszereplő közt a közös utazással a romantikusnak tetsző hóvihar fenyegetésében... Mindemellett még a családi gondok, az iskola csődfenyegetettségének árnya, és a nyomozás is jól megfért volna, de jobban ki kellett volna ezt dolgozni. Nagy hibája még a regénynek, hogy se humora, se igazi karácsonyi hangulata nincs szegénynek. 

Szódával elment azért. Jaj és egy utóirat. Bea az nem 'Bea', hanem nyilván "bí". Úgy látom a magyar olvasók nagyon átbeásították szegényt. Milyen jó is volt régen a kiejtési útmutató a könyvek végén. :D 

Most, hogy végre megírtam az egyik januári elmaradásomat, hamarosan száguldok tovább a posztokkal! Stay tuned! :) 

2024. január 12., péntek

Összegzés 2023

Lida Ziruffo képe. Forrás.
Bőven benne járunk már a januárban, de mivel még tartoztam néhány elmaradt poszttal, az összegzés előtt még azokat is megírtam, és mi tagadás, nehezen jutottam el odáig, hogy végre leüljek összegezni az évet. Általában több töredék részletben tudom csak megírni az ilyen nagy lélegzetű posztokat - sokszor a többit is -, de máris könnyebb, amikor már nem csak egy hevenyészetten idevetett szavakból álló vázlat van a piszkozatban, hanem egy komplett bevezető is. ;) 
Ezúttal egyébként egy fél szabadnapom ment rá, de ám legyen, végre kész, és nagyon élveztem megírni az idei évösszegzést is. :) 


Lássuk hát milyen is volt 2023 könyves szempontból, és hogy mik a terveim 2024-re!